Design húsvéti dekorációk ötlettára


A Húsvét napjainkban a keresztények egyik legfontosabb ünnepe. Nagyjából egybeesik a már a keresztény hagyományok elterjedése előtt is létező termékenységi ünnepekkel, amelynek fő elemei  a feltámadás, az újjászületés voltak. Március 20-szal virágvasárnappal beköszönt a csillagászati tavasz, és vele megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Ez azt is jelenti, hogy itt az ideje a tavaszi nagytakarítás elvégzésének, majd a szép, tiszta lakás feldíszítésének. Kint a  természet üde, pompás illatokkal és színekkel árasztja el testünket és lelkünket, de bent az  otthonunk belső tereibe is csempésszük be a virágzó tavaszt! Idén húsvétkor a harsány sárgák és harsogó zöldek helyett jöhetnek a finom pasztel színek: kékek, lilák, rózsaszínek, zöldek és a krémszínű dekorációk melyeket  készíthetünk saját kezüleg is , ehhez, bármit felhasználhatunk, amit a kertben találunk. Faágaktól kezdve, a gyönyörű színekben pompázó tavaszi virágokig bezárólag.

Otthonod feldíszítéséhez a Silentdesign is sok ötletettel tud szolgálni,  szemezgessünk belőle bátran. Segítünk előkészíteni otthonaitokat a nagy családi összejövetelekre, ebédekre, a hagyomány őrző locsolkodásra, a gyerekek reggeli ajándék keresgélésére és mindarra, amit ez a tavaszi ünnep jelent a családodnak.

Az ünnepek elengedhetetlen kiegészítője a mécsesek, gyertyatartók, melyek meghittésget, fokozott hangulatot varázsolnak környezetüknek.

Ilyen vidám, kifejezetetten húsvéti kiegészítő a Philippi Fluff mécsestartója, különböző pasztel, tavaszi színekben pompázva.

Fluff mécsestartó fehér

Vagy a June, ill. Line mécsestartók  elegáns üvegből, különböző színekben:

June mécsestartó zöld Line mécsestartó S szürke

 

A Present Time gyártónk létrehozott több termékcsaládot is, amikben a húsvéti időszakhoz megfelelő kis dísztárgyakat találhatunk. Persze nem csak a húsvét alkalmával, de akár tavasszal vagy egész évben is kint lehetnek dekorációként, hiszen ízlésesek és elegánsak. A BIRD LARGE madárkái is ilyen termékek.

A BIRD LARGE madárka több színben kapható:

-zöld,

-szürke,

-arany,

-fehér 

-fekete.

Mindegyik szín letisztultságot áraszt magából.

Bird Large madár fekete

A Philippi MESH tálba illatozó gyümölcsöket tehetünk, a LOOM , MARGEAUX vázákba virágkompozíciókat varázsolhatunk.

Mesh tál L

Loom váza 39 cm 

Margeaux váza 17 cm

                         

Húsvétkor is központi szerepet kap az étkező asztal. Ilyenkor körbe üljük családunkkal, barátainkkal, ismerőseinkkel. Elfogyasztjuk közösen a  finom reggeli húsvéti ételeket tradicionális sonka tojás torma formájában. Egy jót beszélgetünk családtagjainkkal, vagy ritkán látott távoli rokonainkkal, barátainkkal.

Az asztal díszei biztosíthatják a jó, húsvéti hangulatot. Az alkalomhoz illő abroszra ünnepi teríték kerüljön Eva Solo LEGIO NOVA  hófehéren ragyogó étkészlete feldobja az asztalunkat.  

LEGIO NOVA étkészlet

A húsvéti szalvétákat a Blomus gyártó SCUDO szalvétatartójába jól mutat és  a terítékekhez helyezett szalvétát  Philippi MOON szalvétagyűrűvel foghatjuk  össze amit tehetünk a tányér mellé illetve a FUUM boros poharakba is. 202009 Az étleinket az ötletes BUNNY kerámia só-bors szóróiból ízesíthetjük meg. Az asztal közép dísze, az ünnephez illő  Blomus COLUNA vagy a Philippi OUTBACK, SOLERO, SNOW vázáiban elhelyezett barkaágak legyenek, amelyek ennek az időszaknak az egyik kedvelt szimbóluma . Az egyszerű barna ágakat, a fehér „bolyhos virágok” teszik különlegessé. A barkaágakat már régóta használják díszítésre. Önmagukban, díszes tojásokkal vagy más  nyuszi, bárányka, csibe formájú lógós díszekkel tarkithatjuk.  A Húsvét elengedhetetlen kellékei a festett, hímes tojások.  A tojás az újjászületést és a termékenységet szimbolizálja, amiket a pogány emberek kifújtak és színesre festettek. A tojásfestés hagyományának eredete nem ismert, de valószínűleg úgy születtek meg az első színes tojások, hogy színes tavaszi virágokkal együtt főzték, ami elszínezte a tojásokat. Ezt a szokást a kereszténység is átvette és a mai napig viszi tovább nemzedékről nemzedékre.   A Blomus DELARA kenyérkosarak és az Eva Solo NORDIC KITCHEN design minimalista táljai  mind használhatóak a színes húsvéti tojások gusztusos elhelyezésére az ünnepi asztalunkon. Jópofa ötlet ha a festett tojáskáink közé egy egy tojásra emlékeztettő PILL led lámpást csempészünk : -)

NORDIC KITCHEN készlet

Az ünnepi kalács, kuglóf sok családban a tradicionális húsvéti étkezés részét képezi, a kellemesen illatozó finomság csodásan mutat az Eva Solo LEGIO NOVA kínáló tálon, amit a sütemény elfogyasztása után megfordítva sajttálként, mártogatós finomságok esetleg magvak és zöldség, gyümölcsök felszolgálására is használhatunk. A Philippi PETIT süteményes kináló fogójának köszönhetően a finomságokat könnyedén áttudjuk vinni egy másik helyiségbe is úgy hogy ne szóródjon le róla az édessség                  LEGIO NOVA tálalóLEgio Nova tálaló

Az étkezést követően jöhet a gyermekeknek a nap egyik csúcspontja a kertben eldugott apró finomságok, ajándékok keresése. Szülőként nincs is jobb érzés, mint amikor a kényelmes kerti székben üldögélve, egy kis frissítőt, vagy bort kortyolgatva kísérjük figyelemmel ahogy a gyerekek vidáman kacagva rátalálnak a Húsvéti nyuszi által eldugott meglepetésekre amiket a  Blomus TELA kosaraiban tudnak összegyűjteni. Az üdítő szervírozásához a Blomus SABLO kancsót vagy az Eva Solo Nordich Kitchen kancsókat ajánljuk. A bor megfelelő hőmérsékletét elérhetjük, ha a COLETTO üveghűtőbe helyezzük el a palackunkat elfogyasztás előtt.

NORDIC KITCHEN kancsó

A teraszunkat és a kertünket is díszíthetjuk  kerti fáklyákkal, lámpásokkal lehhez a Blomus változatos ötleteket kínál. ORCHOS zselés fáklyák, FUOCO tűztálak,  LUNA mécsestratók és a SPIRIT LED lámpások mind meghittebbé tudják varázsolni nem csak a hétköznapokat, de az ünnepeket is. Új dekorációs ötlet hódit a karácsonyfa mintájára feldíszített fenyőfa, amit ha fenyőfa nincsen  a nagyobb növények feldíszítésével szoktak helyettesíteni. 

             ORCHOS fáklyaFUOCO zselés tűztál

SPIRIT LED lámpa

Ezután a család fiú tagjai felkerednek, hogy meglátogassák a családjuk és ismerőseik lány tagjait, hogy egy szép húsvéti versike kíséretében meglocsolják őket, hogy azok ne hervadjanak el a következő húsvétig. Ma már a locsolkodás egy olyan kedves népszokássá vált, ahol a fiúk valamilyen versikével köszöntik a lányokat, majd leginkább csak jelképesen locsolják meg őket vízzel vagy parfümmel, cserébe valami apró ajándékért. De ha erre a célra egy kellemes illatú parfumot választunk és egy ígényes Philippi ELLIPSE  parfüm porlasztóba töltjük, a mai lányok is szívesen veszik majd  a locsolást.  

Ha már elég hímes tojást, és csokoládét gyűjtötek a srácok és a lányok kellően felfrissültek ,  a kellemes napot egy kis társasjátékkal vagy testmozgással vezethetjük le immár otthon. Ehhez remek ötlet az Umbra BUDDY  sakktábla!

      BUDDY CHESS sakkészlet

 

Mindenkinek kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván a Siletdesign csapata!