Etessük együtt szárnyas barátainkat


Lassan beköszönt a téli hideg, így szárnyas barátaink nehezebben jutnak élelemhez. Ennek ellenére az itthon maradt madárkák, illetve azok akik északibb területről érkeznek hozzánk képesek télen is megfelelő táplálékhoz jutni. Amennyiben ez lehetetlenné válik akkor tovább vonulnak. 

De természetesen van rá mód hogy etessük a madárkákat, és a közelünkben tartsuk, gyönyörködjük bennünk, de mindezt úgy tegyük, hogy ne tegyünk kárt bennük. Ezért érdemes egy-két jó tanácsot megfogadni a madáretetéssel kapcsolatban.

Nagyon fontos hogy az etetést az első fagy beálltakor, november elején kezdjük el, és ne előbb. Eleségként adhatunk nekik olajos magvakat (szotyi, köles, kiegészítésként dió, mogyoró, kesudió), gyümölcsöt (alma, bogyós gyümölcs) és természetesen elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű állati zsiradék is, úgy mint a libaháj.

Nagyon fontos, az etetés mellett szárnyas barátaink itatása is. Friss vízzel egész évben kínálhatjuk madárkáinkat, illetve a téli időszakban is nagyon csábító számukra a megfelelő mennyiségű friss vizet tartalmazó itató és fürdőhely kialakítása. Ehhez kínál a BLOMUS német gyártó két funkciós madáretetőt és itatót.

A Fuera madáritató egész évben biztosítja a madárkák itatását és fürdőzését, de egy mozdulattal tudjuk átalakítani madáretetővé. A Fuera madáretetőt csak leszúrjuk a földbe, kaspóba, és gyönyörködhetünk az énekes madárkák közelségén.

 

Mivel a BLOMUS madáretetői, úgy mint a Fuera madáretető vagy az Avia madáretető magas minőségű, rozsdamentes anyagból készültek, így ellenáll az időjárási szélsőségeknek, úgy mint eső, fagy, UV sugárzás, így egész évben kint hagyhatjuk a szabadban és gyönyörködhetünk bennük.

 

Az énekes madarak etetése nagyon hálás feladat, ez egy igazán különleges és hasznos kapcsolat az emberek és madarak életében, hiszen a madárkák segítik a kertünket mentesíteni a kártevő rovaroktól, és a gyommagvaktól. Emellett a természetes, biológia védekezés során közel hozza a gyermekekhez és a felnőttekhez a természetet, gyönyörködhetünk bennük, miközben ad gyermekeink számára egy igen fontos feladattudatot, a természeti nevelést.

Nagyon fontos, hogy az etetés legyen folyamatos, minél változatos tápanyagban gazdag egészen március közepéig. Szintén oda kell figyelni a madáretető- és itató folyamatos tisztítására is. Amennyiben lehetőségünk van rá, a madáretető és itató közelében madárodúkat is elhelyezhetünk, és ezzel nagyon sokat tehetünk az odúköltő énekesmadarakért is. Köztudott hogy a cinege és a veréb túlélési stratégiájának fontos eleme, hogy szélvédett odukban meghúzódjanak, ahol egyenletes hőmérséklet biztosítja nekik a hideg téli éjszakán a menedéket.

A téli madáretetéshez használhatjuk a hagyományos fából készült madáretetőket, de nyugodtan választhatunk a Blomus gyártó modern, formabontó designnal rendelkező magas minőségű madáretetőiből, úgy mint a Furea és Avia madáretetőket. Nem csak praktikusak, hiszen könnyen tisztán tarthatók a fával szemben, de szépségükben is gyönyörködhetünk.

De ha design, akkor a Bird Caffe madáretető. Az Umbra a hagyományos madáretetőket újra gondolta, és egy divatos, modern csavarral létrehozta a Bird Caffe madáretetőt, mely kocka alakú építészeti formáival, kis ablakaival egy igazi építészeti remekmű lett. Az átlátszó ablakokon látszik az eledel, mely körbe a kis tálcába hullik, ahol a madárkák kedvükre lakmározhatnak.

                                                     

 

 

Egyszerűen lenyűgöző, ahogy a gyártó a természetet összehozta az emberek által alkotott mesterséges világgal.